Az első próbálkozások az internet szabályozására

Az internet húsz éves fennállása óta a meganyi új lehetőség mellett kitermelte a sajátos problémáit, amelyekre a jövőben válaszokat, megoldásokat kell adni. A problémákra egyre többen figyelnek fel, ám a válaszadások és a megoldási kísérletek nagyban különböznek és heves vitákat robbantanak ki.

Az 1996-os első, és azóta is érvényben lévő médiatörvény a rádiózás és a televíziózás szabályozásával foglalkozik, ám ez a szabályozás nem vonatkozik az internetre. Eszerint nincs ma Magyarországon az online-sajtóra vonatkozó törvény. Ám az elmúlt hónapokban Európában és azon kívül is megindultak a különféle törekvések az internet szabályozhatóvá tételére, amivel pedig kezdetét vette a harc ″cyberspace″ szabadságát és a korlátozását hirdetők között.

A világon egyre több helyen kezdik megkérdőjelezni az internet jogon kívüliségét, és megpróbálnak neki korlátokat szabni. Kínában a pornográfiától, és más, eddig még nem közölt ″veszélyes″ oldalaktól kívánták megvédeni a kínai internetezőket a Green Dam-Youth Escort nevezetű blokkoló szoftverrel. Ezt a szoftvert, amelyet a munkahelyeken és az internetkávézókban már működtettek, minden, Kínában gyártott gépbe be kívánta szereltetni a kormány. Ez persze heves nemzetközi visszatetszést keltett, Kínában pedig demonstrációra készültek. A kormány az utolsó pillanatban meggondolta magát, de csupán elodázni kívánja ezt a közel sem demokratikus megoldást a kínai nép harmatos lelke üdvének megőrzésére.

A németek is megálljt parancsoltak a gyermekpornográfiának: augusztus elsejétől életbe lép az az internet-szabályozási törvény, amely blokkolja a gyermekpornográfiát tartalmazó oldalakat. A törvénytervezetet heves vita fogadta, és terítékre került egy, már régen időszerű kérdés: szabad-e, kell-e, egyáltalán lehet-e szabályozni az internetet. Szélsőséges vélemények alakultak ki az internet szabályozása mellett és ellen mind a sajtóban, mind azon kívül. Ám a tendencia azt mutatja, az internet is fönn fog akadni a jog hálóján, bár eddig elkerülték a médiát szabályozó törvények.

Magyarországon is egyre többször kerül szóba ez a probléma. A legnagyobb gondot a jog és az internet alapvető különbsége jelenti, az, hogy az internet annyira új, hogy a jogrendszerben nem alakult ki fogalomkészlet a tartalmak kereskedelmére, kezelésére, nincs rá még kész megoldás, hogy hogyan szabályozzon a jog egy egészen más alapokon működő médiumot- lehet megtudni a jogiforum.hu-ról. Ez persze azt is jelenti, hogy a jog tehetetlenül áll a nyilvánvaló törvénysértések előtt. Az illegális letöltő programoknál sorban állnak a leendő tagok meghívóra várva, a kurucinfó pedig egyszerűen csak szervert cserélt, és ott folytatta működését, ahol abbahagyta, a jog, ami a világhálóval ellentétben államhoz kötött, tanácstalan.

Az alapvető elméleti kérdés a jogi megvalósítás mellett, amiről a jövőben vélhetően egyre több vita fog szólni, hogyan álljon hozzá a jog – az illegális le-föl töltések mellett – az amúgy is problémás helyzetekhez: a Holokauszt-tagadáshoz, a szélsőséges ideológiák terjesztéséhez, az emberi méltóság megsértéséhez, a pornográf oldalakhoz. Mit büntetünk, mondjuk, a print médiában vagy az utcán és mit az interneten? Meddig terjed az internet és az internet-felhasználók szabadsága? Az internet az a fórum, amit mindent szabad? Vagy itt az idő, hogy megszűrjük a gondolatokat? Ám akkor nem öntjük-e ki a fürdővízzel a gyereket is? Példákat könnyű hozni a korlátozásra és a teljes szabadságra is. Félő, hogy e kérdésekre csupán a különféle megoldások bevezetése után, annak tapasztalataival fogunk csak tudni válaszokat adni, és csupán akkor fogjuk látni, jó megoldásokat választottunk-e. Ám addig nem tehetünk mást, mint hogy használjuk az internetet legjobb belátásunk szerint.

Mennyei Harsona: – Számítottál rá, hogy most fog megtörténni?

MJ: – A halálom? Nem. Bár benne volt a pakliban. Az utóbbi időben kizsigereltnek, végtelenül elcsigázottnak éreztem magam. Szerettem volna végre egy jót aludni. Végül is, sikerült. Innen nézve persze máshogy látom a dolgokat, de azért nagyon fáj, hogy a gyerekeimet ott kellett hagynom. Hiányoznak. És csak remélni tudom, jól mennek a dolgaik. Bár ismerve a lenti médiacirkuszt, aggódom értük.

MH: – A földön szinte istenítettek. Soha nem mehettél el sétálni, vásárolni, nézelődni úgy, hogy ne vett volna körül rögtön egy tucat fotós, riporter. Nem hiányzik a nyüzsgés-zsongás?

MJ: – Nem nagyon értem a kérdést. Hisz itt is nagy a nyüzsgés körülöttem. Amikor felébredtem, rengetegen álltak az ágyamnál. Mindenki meg akart ölelni, autogramokat kértek, és arról beszéltek, mennyire sajnálják, hogy lent olyan sokat szenvedtem. De abban igazad van, hogy ez teljesen más. A földön is nagyon élveztem egy ideig a felhajtást, vágytam a rajongók szeretetére. Azt hittem, a hangos szeretet által megélhetem a lélek halk és rejtett csodáit, amelyektől gyermekkoromban megfosztottak.

MH: – De sokan félreértették a szeretetvágyad…

MJ: – Igen. Rá kellett jönnöm, hogy a hírnév növekedésével a rosszakarók száma is egyenes arányban növekszik. Sosem értettem a rosszindulatú embereket. Úgy gondolom, súlyos sebeket hordoznak magukban, és azt hiszik, amíg mások életével, boldogságával-nyomorúságával foglalkoznak, a démonaik békén hagyják őket. De ez csak ideig-óráig van így. Szembe kellene nézniük velük.

MH: – „Ahhoz, hogy meggyógyítsuk a gyermekeket, előbb a bennünk rejlő gyermeket kell meggyógyítanunk. Mindenkinek.” Hisz addig nem lehet senki teljes emberi lény vagy a feltétlen szeretetre képes szülő, amíg el nem űzi saját gyerekkora szellemeit, ugye?

MJ: – Valahogy így mondtam.

MH: – Jó látni, hogy mosolyogsz.

MJ: – Köszönöm, jól érzem magam most már végre. Hosszú idő után újra.

MH: – Szerinted neked sikerült elűznöd őket? A démonaid?

MJ: – Mindent megtettem érte. Próbáltam emberként és apaként is helytállni. Remélem, a gyerekeim nem fognak haragudni rám amiatt, hogy nem tudtam tökéletes gyerekkort biztosítani nekik, és hogy ilyen hamar otthagytam őket. De nagyon szerettem és szeretem őket most is. Azt hiszem, ezt ők is érezték.

MH: – Én is szívből sajnálom, Michael, hogy el kellett válnod tőlük! Egyelőre. Hisz ez csak átmeneti állapot, ne aggódj! Annak viszont örülök, hogy velünk vagy. Hogyan tovább?

MJ: – Tele van a fejem ötletekkel, tervekkel. A zene pedig továbbra is az életem. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy örökre az is marad. Már kipihentem magam, úgyhogy elkezdem Elvisszel a kórusszervezést. Hála Istennek, szeretettel fogadott! Egy kicsit tartottam a vele való találkozástól. Mégiscsak az apósom volt. Remélem, sikerül majd összehangolnunk a terveinket. Mindkettőnknek határozott elképzelései vannak, és elég önfejűek is vagyunk. Ha pedig minden jól megy, rövid időn belül önálló koncertet is adok. Ismersz esetleg néhány jó táncost a tánckarba?

MH: – Persze, szívesen összehozlak velük! De kérlek, a Billie Jean-t is vegyétek be a repertoárba!

MJ: – Feltétlenül!

A PÁRHUZAMOSOK A VÉGTELENBEN

Dévényi István írása, <http://www.hetivalasz.hu/cikk/0906/benko_daniel_vezercsodor > a Heti Válasz online oldalán,  tükröt tart mindnyájunk elé, amibe érdemes sűrűen belenéznie mindenkinek, aki a médiák környékén tevékenykedik. A valóságot jeleníti meg, elég plasztikusan ahhoz, hogy elgondolkodjunk a jó irányba tartunk e a kultúra közvetítése terén?! Jól bizonyítja azt is, hogy a sajtó és minden médiák szabadságát, ma már nem is elsősorban a politika, hanem inkább a határtalan profit-éhség  veszélyezteti!

AZ EGYIK EGYENES,

A MÁSIK EGYENES?

A VILÁGVÁLSÁG MEGBETEGÍTHETI A JÖVŐNKET IS

Biztos, hogy már vannak, és lesznek is negatív hatásai a pénzügyi és gazdasági világválságnak a pszichoszomatikus betegségek kialakulásában. Már a munkahelyek elvesztésétől való reális félelem is megterhelté teszi az embereket, és okozhat megbetegedéseket is. Az elbocsátással szembesülni felkészülten nem igen lehet, ez már mindenkit megvisel. A miért pont én kérdésen túl, ez anyagilag is megoldhatatlannak látszó helyzetbe hoz sokakat. De akik még dolgozhatnak, sem lehetnek minden nyugodtak, ha komolyabb hitelt vettek fel, mert akár egy élet munkája foroghat most a kockán.

A pszichés megterheltség nemcsak a felnőtteket sújtja, sajnos érinteni fog minden korosztályt. Hiszen tudjuk, már az anyaméhben is hatnak a magzatra az anyát érő ingerek, jó és rossz irányban is. Csecsemőkorban már közvetlenebbül hatnak a szülőktől elvárt és megkapott ingerek, amelyek akár szavak, érintések érzelmi töltésének formájában jutnak el a picihez, szintén maradandóan határozzák meg, a későbbiekben kialakuló személyiséget. A labilis lelki állapotú szülők okozta fel nem dolgozott, – és általuk nem is feldolgozható- eseményekre már nem emlékezhet a gyermek, majd a későbbi felnőtt sem. Mivel így semmihez sem tudják majd kötni az átélteket, így negatív hatásait gyógyítani is nehezebb lesz, ha tüneteket okoznak. Az iskoláskor elérésekor derülnek ki sok esetben e traumák, de bekövetkezhetnek bármely korban is neurotikus tünetek. Nagyobb gyermekeknél a mintakövetés az, ami sokat hozzátehet a kialakuló egyéniséghez. Egyáltalán nem mindegy, hogy a családban, az iskolában milyen ingerek érik. Bizakodó, a jövőben bízó légkörben élhet, vagy félelem, pesszimizmus veszi e körül. Flusztráltá teheti őket az is, hogy másnak mindene megvan, neki miért nem? A nehéz élethelyzetek, a megélhetési gondok növekedésével egyre több családot érinthetnek, és akár hosszabb időre állandósulhatnak is.

Pszichénk megbetegedéseit is érdemesebb megelőzéssel gyógyítani. Ha valakit akár okkal is szorongás kezd el gyötörni, ne hallgassa el szerettei előtt, jobb, ha kibeszéli félelmeit. És arra gondoljon, hogy nem megoldhatatlan egyetlen probléma sem. Van mindenből kiút, de akarni kell a felismerését. A sebeink nyalogatása nem segít, sőt elbizonytalaníthatjuk környezetünket is. Rosszabb esetben akár terhessé is válhatunk társaink számára. Gyermekeinkre kifejezetten nagyon rossz hatással lehetünk „gyengeségünkkel”, hiszen nekik mi kell, hogy példát, életvezetési mintát adjunk át. Nagy erőt adhat a hit Istenben a nehézségek elviseléshez, és türelmet egymás iránt. Persze ha magunk nem vagyunk képesek túljutni a krízisen, forduljunk mindenképpen szakemberhez, mert a lélek zavarai megbetegíthetik a testünket is.

Peternics Mihály

Te lehetsz csak hűtlen, a Remény nem!

“Ez meg mi a …???” A kedvenc pesti mozink előcsarnoka telis-tele van férfiakkal. Sorban állnak a pattogatott kukoricáért, a jegyüket keresik, vagy egyszerűen csak várják, hogy kinyisson a Karády terem, de a lényeg, hogy csak pasik. Tizenöttől negyvenig mindenféle korosztály megtalálható a palettán, de csak elvétve látni egy-egy szöszke barátnőt a fiúk oldalán. Ilyen látvány fogadott engem és három barátnőmet, mikor elmentünk megnézni a Másnaposok című filmet.

Kicsit félszegen léptünk hát be a moziterembe, hiszen meg sem fordult a fejünkben, hogy ennyire “pasis-macsó” filmre jöttünk, már pedig az erősebbik nem elsöprő többsége ezt vetítette elő számunkra. De sebaj. Villany lekapcs, csupán egy parányi előzetes, és elkezdődött: másfél órányi tömény poénáradat, melyből kifolyólag végig fenn állt a veszély, hogy belefulladok a popcornomba. De hálistennek túl éltem, de a könnyezést és a rekeszizomgörcsöt nem úsztam meg, és azt hiszem ugyanez mondható el az egész mozizó közönségről.

Nos, a Todd Philips rendezésében készült vígjáték története egyszerű mint a pofon: a négy fickó legénybúcsúra utazik Las Vegasba, ám az éjszaka olyan pazarul sikerül számukra, hogy másnap semmire sem emlékeznek.  A szálodai szobájuk leginkább egy cirkuszra hasonlít. Egy hiányzó fog, a kisbaba a szekrényben, a bengáli tigris a fürdőszobában és Mike Tyson a konyhában csak nüansznyi difi ahhoz képest, hogy az ünnepelt, akinek egy nap múlva kezdődik az esküvője, eltűnt. Elkezdődik a nyomozás, hogy a fiúk rájöjjenek, mi is történt az éjszaka, s találjanak egy nyomot, mely elvezeti őket Doug haverjukhoz. Így megcélozzák a helyi rendőrörsöt, egy kórházat, egy kápolnát és még sok-sok elképesztő helyet, melyek – mondanom sem kell -  újabb és újabb vicces szituációhoz vezetnek. A filmben kb. három (és ez nem túlzás!) percenként jönnek a marhábbnál marhább poénok, melyek másfél órán keresztül képesek olyannyira a meglepetés erejével hatni, hogy nem egyszer majd lefordultam a székről. Egyértelműen pozitívumként könyvelhető el, hogy két kis morbid részt kivéve, szerencsére kimaradtak a jelenetekből a Jim Carrey-féle gusztustalanságok.

Másfél órányi humoráradat a flúgos bandával

Pár szót a színészekről. A film főszereplői Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis és Justin Bartha, bár az utóbbi urat csak a film legelején és legvégén láthatjuk, hiszen ő a vőlegény. Mindenképp említésre méltó Galifianakis játéka, aki a menyasszony őrült bátyját alakítja. Ő az elsődleges poénfaktor a sztoriban, egyik állatságot követi el a másik után, de cseppet sem válik unalmassá a figurája. A másik kiemelkedő figura – itt előre elnézést kérek az uraktól és figyelmet a hölgyektől – Cooper, aki legjobb barátként kulcsszerepet játszik a Másnaposokban. Hozzá kell tennem: barátnőim és jómagam legnagyobb örömére. Valljuk be: a Nem kellesz eléggé szívtipróját és számos amcsi sorozat epizódszereplőjét alakító fickó botrányosan jóképű. Nem árt ha Pitt és Cruise urak felkötik a gatyát, mert van utánpótlás szexi fiatal színészekből bőven, és a szememben a fent említett szőke fiatalember igencsak a feltörekvő csillagok közé tartozik ilyen értelemben.

Na, de ne szakadjunk el a tárgytól. Bátran állíthatom, hogy a nyár legjobb vígjátékát láttam két nappal ezelőtt a moziban. Fiatalos, lendületes, és egyszerűen csak nagyon, nagyon vicces. Férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlom. Figyelem! Korántsem könnyed, inkább igencsak kimerítő szórakozásban lesz része annak, aki a Hangover-t választja a filmszínházak kínálatából.

Bevallom őszintén, Csernus Imre bácsi korábbi könyvét nem olvastam. De most igyekeztem, és nem az elsők között vetettem ugyan rá magam a kötetre, de azért körbejártam, megnézegettem és végül csak megvettem. Gyorsan elolvasható, alig 300 oldal, ami tekintve a kortárs hazai és külhoni irodalom lassan 1000 oldal hosszúságúra  növekvő példányait, kellemes meglepetés, mondhatni, emberléptékű. A téma viszont már kevésbé mondható kellemesnek . A “férfiség” kérdését Csernus sokaknak feltette, a kötetben a hosszabb válaszok, vallomások közül olvashatunk is néhányat, ám valójában a doki összegzi azokat a dolgokat, amelyek hiányoznak a mai férfiakból. És persze, hogy mi miért hiányzik, mi a gond a hagyományozódó női szerepek egyikével-másikával, mitől lesznek a fiúkból elméleti dolgokban kiváló, ám érzelmi téren ügyetlen és szerencsétlen figurák, stb. Számos elgondolkodtató dolgot részletez, célzatosan fogalmaz, néha direkt keményen. És az új információk mellett sok problémát ismerősnek érezhet az ember, akár még a hölgyolvasók is. A vallomások, beszélgetésrészletek mellett Csernus a saját életéről is beszél, tehát nem kívülállóként szól a témáról. Ez utóbbi pláne meggyőző, de egy gyakorlott pszichiáter nyilván a maga lelki gondjait is elég jól ismeri…Nos, én javaslom, hogy olvassa el, akiben van ilyen önismereti irányú kíváncsiság, és az is, aki amúgy nem kedveli Csenust – utóbbi olvasónak akár még pozitív tapasztalatai  is lehetnek. Jó szórakozást!

Az Operaházban ünnepélyes keretek között október végén átadták a 2007-ben létrehozott Junior Príma Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában. Az tavaly először kiosztott, 7000 euróval járó elismeréseket a Jubileumi Prima Primissima díjas Szabó István, Oscar-díjas filmrendező, a Prima Primissima díjas Lukács Sándor színművész és Kovács János, az Operaház első karmestere nyújtotta át a 10 díjazottnak. Continue reading ‘Junior Príma Díjasok az Operaházban’ »

Szégyen ide, szégyen oda, egy hónappal ezelőtt még mondhattam volna: „nem láttam még 3D-s filmet.” A horrort pedig ki nem állhatom. Vérbeli horror rajongók most valószínűleg jót derülnek rajta, de bennem a Kör maradandó nyomot hagyott. Miután megnéztem, hazafelé minden kis zajra összerezzentem. Nem is tűnt jó ötletnek, hogy életem első 3D-s mozija pont egy rémfilm legyen, de a My bloody Valentine (Véres Valentin) szerencsére nem okozott maradandó károsodást. Sőt. Continue reading ‘My blődli Valentine’ »

Julio Cortázar: Levél egy Párizsban tartózkodó kisasszonynak

A novella főszereplője, a levélíró férfi négy hónapra beköltözik Párizsban tartózkodó ismerőse Suipacha utcai lakásába. Levelét azért írja, hogy beszámoljon neki a nyulakról és a hozzájuk kapcsolódó problémákról.

Régi szokása, hogy havonta, másfél havonta nyulakat hány. Ez hasonló érzés, mint a szülés, csak a kis fehér nyuszikat ő a torkából halássza ki két ujjal, mint valami csipesszel. Az újszülött nyúl akkora, mint egy csokinyuszi, bőven elfér a tenyerében. Az erkélyen egy cserépben lóherét nevel és oda viszi ki az állatot; majd miután megnőtt, odaajándékozza Molinánénak. Aztán érkezhet a következő nyúl.

Ez a megszokott rendszer azonban a költözéssel megváltozik. Alig pár napja hányt nyulat, a liftben felfelé tartva mégis újabb kis jövevény érkezik. Elhatározza, hogy megöli pár kanál alkohollal. De később mégsem tudja megtenni. Úgy látja, ez szebb, mint a többi. Még ugyanennek a napnak az estéjén hány egy fekete nyulat, két nap múlva egy fehéret, a negyedik napon egy szürkét. És innentől kezdve elszabadulnak a dolgok.

A levél folytatásában már tíz nyulat említ. Nappalra, amíg ő a hivatalban dolgozik, bezárja őket a hálószobai szekrénybe, hogy a takarítónő ne tudjon meg semmit. Éjszaka pedig kiengedi, megeteti őket, s úgy ül ott köztük, akár egy isten a teremtményei között. De ez korántsem jelent idilli állapotot: alig alszik, mindig figyel rájuk, hajnalban eltakarít utánuk. Azok pedig, ahogy nőnek, lassan tönkreteszik az egész lakást, megrágják a könyveket, összeszaggatják a függönyöket és a fotelek kárpitját, beletapossák a szőrt a szőnyegbe. Ráadásul felnőve egyre csúnyulnak és elkezdenek rikoltozni…

A történet végét természetesen nem árulhatom el.

Cortázar e művében, ahogy hasonló más írásaiban is magától értetődő módon ékelődik egymásba realitás és irrealitás. A hétköznapi életben egyszer csak józan ésszel fel nem fogható dolgok történnek, de az író mindezt úgy tálalja elénk, mintha mi sem lenne természetesebb (ebben az esetben ilyen a nyúlhányás: nem magyarázza meg, nem veszi körül misztikummal a jelenséget, egyszerűen csak tényként közli). Valamennyire emlékeztet ez a módszer a mágikus realizmuséra, melynek fő képviselői közé tartozik többek között Marquez és Borges is.
Ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza az abszurd irodalomtól.

Az iráni elnökválasztáson (június 12.) a vádak szerint a régi-új elnök csalt. A rebellió Teherán utcáin nem csitul. Az iszlám forradalom óta (1979) erre nem volt példa. Úgy tűnik, az irániaknak elegük lett a 21. században meghaladott iszlám törvényekből, a politikai elnyomásból és a társadalmi egyenlőtlenségekből. Megszokott történet. Az ellenzék tüntet, a rendőrség oszlat. Csakhogy az ellenzék a tömegmédia eszközeit – mobiltelefon, internet – használja a szervezésre, és azon keresztül tart kapcsolatot a külvilággal. Azaz tartott, amíg a hatóságok hagyták. A külföldi tudósítók kiutasítása után, a kormány blokkolja az internet- és mobiltelefon forgalmat. A moldáviai kormány után most az iráni rezsim szembesül a szabad és nehezen ellenőrizhető 21. századi média egyre izmosodó hatalmával. A külföldön, főleg Amerikában élő demokrata érzelmű irániak azonnal a hazaiak segítségére siettek proxy szerverek százaival, hogy a blokkolt csatornákat meg lehessen kerülni. Az ilyen, gondolom költséges és technikai tudást igénylő, akciók mellett sokkal látványosabb a közösségi oldalak sajátos használata. Az egyik blogger például „Az iráni elektronikus kíberháború kézikönyve” című dolgozatában azt javasolja, hogy a közösségi oldalak tagjai állítsák át az időzónát és tartózkodási helyet Iránra. „Ha mindenki iránivá válik, segítünk az igaziaknak elrejtőzni” –írja. A tiltakozók a Twitteren keresztül megpróbálják az iráni kormány portáljait túlterhelni és ezzel lebénítani.